Drágább az élet, ha a betegségére költ az ember.
A múltkori levelemet valahol ott hagytam abba, hogy a TIENS által nyújtott egészséges életmód drága. Egész pontosan így fogalmaztam: "Nagyon kényelmes, bámulatosan hatékony, de drága."
Persze ennél van drágább is: ha a betegségére költ az ember.
Ezt bővebben kifejtem lent egy személyes megtapasztaláson keresztül.
Szóval drágább az élet, ha a betegségére költ az ember.
Nem vigasztalásképpen mondom, csak tegnap beugrottam a patikába kötszerért és most esett le, amit akkor tapasztaltam.
Két sor volt, az egyiknél nagy darab (mondjuk ki: túlsúlyos) bácsi tartotta a sort, egyre növekvő szatyor gyógyszerrel a pulton. A másik sorba álltam be.
Kivártam a soromat, megvettem, ami kellett, majd átmentem a szomszédos üzletbe. A boltból egyszerre jöttem ki a patikából kilépő bácsival, akiről kiderült, nem is olyan idős. Inkább középkorú férfi volt. Szép, nagy, fekete terepjáróval indult haza (az utca végéig), közben kicsit leszorított a kerékpárommal. (Ne ítélkezz előre, nincs vége).
Első felindulásom után ezt gondoltam minden rosszindulat nélkül: 50 év kellett, hogy megvegye ezt a nem is vadiúj autót, talán ez volt élete egyik álma. És most fél óráig várhatta, hogy a 30 receptjére kiadják a gyógyszereit, amit otthon kiporciózhat újabb félórán át. Naná hogy türelmetlenül megy hazafele.
Ha előre tudnánk, hogy ezzel járhat az álmok valóra válása, nem küzdenénk értük annyira...
És hogy miért drágább így, mint ha TIENS termékekkel lett volna tele az a szatyor?
A gyógyszerek támogatott ára is egyre magasabb, és csak a betegséget tartják fenn többnyire. A támogatást közösen fizetjük, nem adják ingyen azt a részt sem a dobozból. És ahogy a példa is mutatja, egyre több kell belőlük.
No meg az orvosoknak is adni kell valamit kivizsgáláskor...
Nem kell folytatnom, ezt a részét sajnos mind ismerjük.
Hepiend legyen?
Csak rajtad múlik :) >>>>>>>>>
Vass József
Tiens tanácsadó
Hozzászólás